Hogyan készült a bognartetoablak.hu

Bognár Tetőablak főkép

MINDEN új projekt egy kicsit olyan, mint egy fehér vászon.


Van bennem izgalom, kíváncsiság, és mindig ott motoszkál bennem az a kérdés, vajon sikerül-e pontosan elkapni azt az érzést, amit az ügyfél elképzelt. Ez a része nagyon izgalmas. Amikor még csak beszélgetünk, és lassan körvonalazódik, mi az, amit a weboldalnak sugároznia kell – az az igazi alkotási folyamat kezdete.

Ez a projekt is kicsit más volt, mint a többi.
A legtöbb ügyféllel online tartom a kapcsolatot, de a Bognár Tetőablak Kft. ügyvezetőjével, Attilával személyesen találkoztunk – még a bemutatótermük hivatalos megnyitása előtt. Ott álltunk a frissen igényesen berendezett térben, a mintadarabok között. Már az első pillanatban éreztem, hogy ebből valami jó fog születni. Láttam a lelkesedést, ahogy meséltek róla, milyen lesz a hely, hogyan fognak dolgozni.
Készítettem is pár képet, mert szeretem megörökíteni ezeket a kezdeti pillanatokat.

Ahogy mindig, most is a kérdéseimmel kezdtem.

  • Kikhez szól az oldal?
  • Mik lesznek a weboldal legfontosabb funkciói?
  • Mit szeretnének, hogy bemutassunk az oldalon?
  • Mit szeretnének, hogy az ember érezzen, amikor belép rá?
  • Milyen értékeket képviselnek, és mi az, ami számukra a legfontosabb?

Ebből az első beszélgetésből nagyon gyorsan összeállt a kép: nemcsak egy weboldalt szerettek volna, hanem az online jelenlétben egy új kezdetet. A háttér ugyanis nem volt egyszerű. Volt egy korábbi oldaluk – elavult sablonra épült, a kapcsolatfelvétel nem működött, és az egésznek volt egy kissé “régi, poros” érzése. Az előző fejlesztő eltűnt. Sajnos a domain megszerzése sem ment könnyen, és új tárhelyet is be kellett állítani.

Őszintén?

Az elején ez kicsit riasztó volt. De én pont az ilyen helyzeteket szeretem. (főleg miután sikerült megoldani 🙂 ) Amikor lehet valamit rendbe hozni, új életet lehelni bele.

Az első találkozás tartalmi kérdésekről is szólt: mi legyen az oldalon, milyen sorrendben, hogyan épüljön fel a navigáció.
A designról is beszéltünk, de inkább csak irányokat határoztunk meg – legyen világos, letisztult, ne harsány, de mégis bizalomkeltő.

A cél az volt, hogy a honlap látogatója egy pillanat alatt érezze: itt szakértelem és rend van.

A szerkezetet mindig a felhasználó/ az oldalra látogató fejével próbálom megtervezni. Nem azzal kezdek, hogy mit hova lehetne tenni, hanem azzal, hogy ő mit keres majd először.
Itt például tudtam, hogy a legtöbben azonnal a kapcsolatfelvételt vagy a termékeket fogják keresni, ezért ezeket helyeztem központba. Minden más ebből indult ki. A menürendszer, a főoldali szakaszok, a CTA-k – mind úgy lettek felépítve, hogy a látogató ne érezze, hogy “keresnie kell” bármit.

Amikor elkészült az első verzió, jött a legnagyobb kihívás: a színek. Nem akartuk, hogy bármelyik gyártó arculata domináljon, de valahogy mégis vissza kellett adni azt a hangulatot, amit a Bognár Tetőablak Kft. brandje képvisel. A színekkel és betűtípusokkal mindig sokat kísérletezem. Van, hogy egyetlen árnyalat miatt újra tervezem a teljes oldalt.

Itt is volt néhány kör, hogy megtaláljuk a tökéletes színvilágot. Sok kísérlet után végül sikerült megtalálni azt a tónust, ami nem kötődik semelyik gyártóhoz, mégis pont azt az érzetet adja, amit szerettünk volna: nem kirívó, kellemes és megbízhatóság érzetét kelti.

Amikor először elkészítettem a végleges verziót, tudtam, hogy ez az. Ez Attilának is tetszeni fog.

Ezután jött a finomhangolás: képek, szövegek, design elemek kis igazítások.
Volt még egy közös alkalom, amikor újra leültünk, hogy a referenciákat is összegyűjtsük – ez mindig fontos rész, mert ezek adják az oldal igazi tartalmát az érdeklődők számára. Ott, amikor válogattuk a képeket, videókat láthattam igazán, mennyi munka és mennyi szakértelem van a Bognár Tetőablak Kft. háta mögött.

bognartetoablak.hu mockup

Mikor mindent pontosan megterveztünk kezdődött a fejlesztői felületen az igazi munka – amikor a gondolatokból, vázlatokból és színpróbákból, a design fájlból lassan valódi, működő oldal lett. Ez már az a fázis volt, ahol minden apró részlet a helyére került: a menük, a gombok, az átmenetek, a szövegblokkok.

Szeretem ezt a szakaszt, mert itt kel életre minden, amit korábban csak a tervező programban vagy a fejemben láttam. A pontos tervezésnek köszönhetően most már könnyedén haladt a munka – minden illeszkedett, minden működött. Ilyenkor már nem küzdeni kell, hanem finoman építkezni szakaszról szakaszra.

Amikor elkészültem az építkezéssel, jött a háttérmunka – a technikai rész, amit kevesen látnak, de annál fontosabb. Beállítottam a szokásos bővítményeket:

  • Yoast SEO-t a keresőoptimalizáláshoz
  • UpdraftPlus-t a biztonsági mentésekhez (mert az ördög sosem alszik)
  • Akismetet a spamszűréshez
  • Fluent SMTP-t, hogy az e-mailküldés most már tényleg működjön,
  • CookieYes-t a GDPR-megfeleléshez,
  • wpRocket hogy az oldal ne csak szép, hanem gyors is legyen.

Ez az weboldal készítés azon szakasza, amit kívülről alig vesznek észre, de én pontosan tudom: ez teszi igazán stabillá a weboldal egészét. Amikor minden összeáll, és a weboldal úgy működik, ahogy kell – na, az az a pillanat, amikor hatra dőlök, és képzeletben adok magamnak egy pacsit “oké, ezt is megcsináltuk”.

Ezt a munkát nagyon szerettem. Könnyen megértettük egymást, Attilával. Tudta, mit a cél, mit szeretne, de mégis hagyott teret a kreativitásnak. Ez az, amit a legjobban szeretek a webfejlesztésben: a közös gondolkodást. Amikor nem csak egy megrendelés van, hanem együtt építünk valamit. Így tudjuk elérni azt, amit az ügyfél igazán szeretne.

A legtöbb projekt után mindig marad bennem valami. Egy apró felismerés, egy új rutin, vagy csak egy érzés, hogy megint kicsit jobb lettem abban, amit csinálok. Ennél a munkánál azt éreztem, mennyire sokat számít a bizalom. Ha az ügyfél bízik benned, bátran alkothatsz, és az eredmény mindig jobb lesz.

Amikor a bognartetoablak.hu elkészült, nagy megkönnyebbülést éreztem, hogy tényleg valami jó született, ahogy először gondoltam a bemutatóterembe belépve. Megnyílt a bemutatóterem és a weboldal is elkészült. Minden adott ahhoz, hogy megtaláljuk az utat egy jó tetőablak forgalmazóhoz és építőhöz a Bognár Tetőablak Kft.-hez.

És amikor egy weboldalt elkészítek az már nem csak egy design, vagy technika – az már egy közös történet.

ITT MEG TUDOD NÉZNI AZ ELKÉSZÜLT WEBOLDALT : >>> https://bognartetoablak.hu

Picture of Szöszke

Szöszke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek